Drezda
A II. Világháború után Drezda sokáig két arcát mutatta. Kiégett, megszenesedett épületek jelezték a katasztrófát, még évtizedekkel a pusztítás után is. Mintha kísértetvárosban jártunk volna. Az évtizedeken keresztül elmulasztott újjáépítés erősen visszavetette a város fejlődését. A 80-as évek második felében a képtár és az operaház felújításával indult meg az a folyamat, mellyel a várost egykori pompájában kívánják visszaállítani. Felújították a Frauenkirche templomot és épül az új zsinagóga is.
Drezda a nagy alapterületéhez viszonylag kevés lakossal rendelkezik, ami szerencsés kombináció, mert kellően nagy tér áll mindenki rendelkezésére, viszont a közösség létszáma pont elegendő ahhoz, hogy a folyamatos fejlődés és az újjáépítés ne álljon le, és a város különféle turistacsalogató eseményeket is rendezhessen. Az évente ismétlődő kulturális rendezvények közé tartoznak: a Richard Strauss Napok, a drezdai Dixieland-fesztivál, az Ünnepi Játékok, a gőzös parádé.
A város az állandó építkezéseknek köszönhetően egyre gyönyörűbb, rengeteg a látnivaló, lassan mindent szépen helyreállítanak. Nem az a fő cél, hogy minden szabad négyzetmétert beépítsenek, hanem hogy élhető várost alakítsanak ki. Az Elba egyik partján 100 méteres zöld sáv van, kerékpárutakkal, fákkal, és az egész város tele van parkokkal, kertekkel. Drezdának van egy teljesen új arca is. Egy ultramodern, nagyvárosias, kicsit riasztóan alumíniumos. A furcsán háromszögletű téren találjuk az UFA Cinema Centert, mely úgy tűnik, mintha szétdobálták volna a térelemeket. De lehet, hogy csak ultramodern. Van itt minden: rámpák, lépcsők, hidak és egy dupla fordított alakú kúp mely tulajdonképpen egy kávézó. A mozi előcsarnoka pedig egy ferde kristálytömeg, összefonódó ékekkel és futurisztikus tüskés falakkal.
