Skócia, ahol a férfiak is szoknyát hordanak

A Nagy-Britannia északi részén elterülő világ igazán különleges, személyes tapasztalat nélkül nehezen elképzelhető az a miliő, ami ott vár a turistákra. Nem csupán a természeti szépségeket kell megemlítenünk, hanem a skótok kicsit hideg, de mégis meleg vendégszeretetét. Ezt igazából a csodás fővárosban kevésbé, mint inkább a vidéket járva érezhetjük meg.  
A Forth folyó torkolatánál elterülő skót főváros jelképe és legnevezetesebb látnivalója az 1500 éve lakott erőd. Az évi több mint egymillió turista mellett itt szorgoskodik a hadsereg egy része is, vagyis a mai napig betölti régi funkcióját Edinburgh vára. A világörökség részét képező Óvárost és az Újvárost egy hosszú híd köti össze, amely alatt egy vasúti pályaudvar található. A hídról leérkezve szintén fontos látnivaló a mesés Balmoral szálló, ahol híres filmcsillagok előszeretettel töltik az éjszakáikat. A szálló további érdekessége a tornyán „ketyegő” óra, mely szándékosan siet öt percet, hogy a vonathoz igyekvő utazó biztosan ott legyen az indulás időpontjában.
A természeti csodákban bővelkedő Észak-Skócia két legkülönlegesebb csodája a Great Glen völgy és az Old Man of Storr-nak (Storr Apó) nevezett szikla. Mintha egy gigantikus bárddal hasítotak volna be a földbe, a Great Glen úgy szeli át a skót felföldet az Atlanti-óceántól az Északi-tengerig. A 88 km hosszú árkot három tó, a Loch Ness, a Loch OIch és a Loch Lochy szalagszerűen egymást követve töltik fel. A magyarul „Storr Apónak” nevezett, 49 méter magas bazaltpillér magányos őrszemként tekint a tenger felé.
Skóciáról készült fotóalbumunkból nem hiányozhat a Highlander című film forgatási helyszínéül szolgáló Eilean Donan kastély, mely egy kis szigetre épült az 1300-as évek elején.
          
      
Szintén említésre méltó a sziget keleti partján fekvő St. Andrews , az egyetemi város, ahol William herceg és felesége Kathy is tanult, valamint itt játszottak először golfot.
Utazásukat július-augusztus hónapokra érdemes tervezni, ha nem szeretnék megtapasztalni milyen „skótok” tudnak lenni a skótok. Pár évvel ezelőtt áprilisban sikerült egy igazán hideg hetet kifognunk a Skye-szigeten, amikor is érkezésünkkor finom meleg vacsorával és meglehetősen hideg szobákkal vártak minket a hotelben. Az esti étkezés alatt szóvá tettük a szobánk hőmérsékletét, így a házigazdák nagyon kedvesen feljebb vették a fűtést. Rövid séta, gyors fürdés után mély álomba szenderültünk, de a hajnali órákban arra ébredtünk, hogy lefagyott az orrunk, fülünk. Amikor ezt reggelinél jeleztük vendéglátóinknak, ők mosolyogva közölték velünk, hogy ihattunk volna több whisky-t, mert miután este vacsora után elmosogattak lezárták a fűtést, mivel túl drága…
A csoportos körutazásokra indulókat előfoglalási akcióval , az önállóságot kedvelőket pedig változatos Fly& Drive programokkal várjuk a www.utazasajanlat.hu oldalon.

Ajánlataink budapesti indulással >>

Ajánlataink ausztriai és németországi indulással: érdeklődjön munkatársainknál